2014. április 18., péntek

Veronica Roth: A Lázadó

Sziasztok!

Napokon belül megjelenik A Beavatott-trilógia záró kötete a Cicerónál, ezért gondoltam, hogy ha már az első könyvről nem írtam, A lázadóról összedobok valamit.




Veronica Roth: A Lázadó
Pontozás: 5/4
Borító: 5/3,5
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 435
Fordító: Logos



Először is leszögezném: imádtam az első részt. Minden szempontból. Persze, az sem volt egy tökéletes könyv, de szerintem olyan nem is nagyon létezik. Mindenesetre akciódús volt, izgalmas, és minden más is megvolt benne, ami egy könyvbe kell. Ezzel szemben a másodiknál nem volt az a megmagyarázhatatlan érzésem, hogy benne vagyok a könyvben. Oké, lehet, hogy ez most így hülyén jön ki, de hogyha egy könyv nagyon tetszik, akkor sodor magával a történet, és nem kell erőlködnöm, hogy figyeljek, tényleg olyan, mintha én magam is a részesévé váltam volna. Kicsit olyan volt ez, mint az Éhezők Viadala harmadik részénél. Talán az volt a bajom, hogy egy picit mindig unom a lázadásokat a könyvekben. Azért hozzátenném, hogy a négyes egyáltalán nem egy rossz pontszám, és ettől még ugyanúgy várom az utolsó részt- pláne a függővég után. 

Tehát a történet volt az, amit én egy kicsit unalmasnak találtam. A szereplők személyiségei viszont szerintem most sokkal jobban kiteljesedtek, mint az első részben.
Értelemszerűen kezdjük Trissel. Rengeteg helyzet volt, amikor nem értettem meg őt, és szerintem hülyeséget csinált, vagy egyszerűen csak nem logikusan cselekedett, ugyanakkor viszont számomra ez tette emberibbé, sebezhetőbbé. Engem az sosem zavar, ha a főhős nem tökéletes, sőt! Szerintem csak hihetőbbé teszi a sztorit. Ezúttal Tris Elfajzott mivolta is több szerepet kapott, és a könyv során többször is rászolgál mind a Bátor, mind pedig az Önfeláldozó és Művelt mivoltára. Néha úgy éreztem, hogy feleslegesen akar hősködni, de kifejezetten tetszett az a rész, amikor úgy látszott, feladja. Amikor a többiek indultak volna harcolni, ő pedig elkezdett nyafogni.
Tobias- avagy Négyes- személyéről igazából nincs sok mindent mondani. Tipikusan az a fiú, akibe minden női olvasó önkéntelenül is beleszeret. Ha már itt tartunk, nem úgy viselkedik, mint egy fiú, ugyanakkor egyszerűen képtelen vagyok egy 18 évesre azt mondani, hogy férfi.
Szerintem nagyrészt kiszámítható volt, de talán ebből adódik az is, hogy Tris számára olyan megbízható társ. Neki is rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, vegyük csak Marcust és Evelynt. Néha szerintem ő sem tudta igazán, mit akar tőlük, vagy hogy akar viszonyulni hozzájuk, de kitartóan próbált rájönni. Ugyanakkor az kicsit furcsa volt, amikor Trist szinte jobban megérintette, hogy Marcus akár meg is halhatott, mint őt.
 
Ők ketten együtt pedig természetesen a tökéletes álompár, bár ezt a szót szerintem túl sok rózsaszín felhő veszi körül az ő esetükhöz képest. Rengeteg aranyos közös jelenetük volt, de persze vita is volt bőven. Nagyjából végig azt éreztem, hogy Tobias az, aki inkább földhözragadt, de olyan értelemben, hogy kettejükkel kapcsolatban is tud logikusan gondolkodni. De bármit tett, legelőre mindig Trist helyezte, ha nyíltan, ha kicsit burkoltan is, de tényleg mindig. Trist ezzel szemben talán kicsit jobban elszállt a szerelemtől- meg minden mástól-, és szerintem jobban próbált hősködni Négyesnél. Többször is éreztem, hogy kicsit összefüggéstelenek a cselekedetei, és volt egy kifejezett pontja a történetnek, amikor az jutott eszembe, hogy Tris kiköpött Harry Potter. De komolyan. Csak ő nem a Kiválasztott, hanem egy Elfajzott.
Caleb az első részben nekem még nagyjából semleges volt, de most határozottan rosszul voltam tőle. Folyton megjátszotta magát, mindenkinek agyba-főbe hazudozott, és mindig arra az oldalra állt, ami éppen a megfelelőbbnek vagy hasznosabbnak tűnt számára. Nekem úgy tűnt, hogy még ő maga sem tudta, kivel hányadán áll, vagy melyik társasághoz tartozik igazán. Nem mondom, hogy mindez az ő hibája, de maximálisan megértem, hogy miért nem a Bátrak csoportját választotta az elején. Gyáva, döntésképtelen, hazudozó és kétszínű. Nekem legalábbis ez jött le, még akkor is, ha néhány eset vagy dolog nem volt konkrétan leírva, és egyszerűen csak én következtettem rájuk.

 Aztán ott volt még Peter. akit nyilvánvaló okokból már az Edwardos esettől kezdve (az első résztől) utáltam, és most rátett még egy lapáttal: gyakorlatilag ő lett az egyik fő gonosz. Legalábbis egy ideig nekem úgy tűnt, de ez nem meglepő A Beavatottban már megmutatott önzősége és hatalomvágya után. De ahogy fokozatosan egyre több szerephez jutott, kezdtem úgy érezni, hogy nem is olyan gonosz, mint amilyennek először hittem. Persze, nem egy szimpatikus karakter, de tulajdonképpen már-már kezdtem megkedvelni, mert kiderült, hogy neki is van egy picit érzékenyebb és sebezhetőbb oldala. Sok apró momentum mutatott rá ezekre, amiket a könyv során egyre jobban figyeltem, és elégedetten nyugtáztam, hogy azért benne is rejlik egy kicsi együttérzés- még ha nem is túl sok.
És ha már említettem: Edward. Most sem jutott sok szerephez, ez igaz, de nem is ezért szeretném megemlíteni. Számomra kétségtelenül az volt a legdurvább jelenet az első részben, amikor Peter nekiment a késsel. Többször is elolvastam, és minden alkalommal a hányinger kergetett mind magától a "helyzettől", mind Peter kegyetlenségétől. Egyre jobban figyeltem minden szóra, a végén pedig a vértócsától kezdve Tris arcán át egészen Edward szeméig mindent olyan valósághűen képzeltem el, hogy utána még álmodtam is vele. Oké, nem ébredtem izzadságban úszva az éjszaka közepén, de azért elég megrázó volt, hogy egy ember- még ha csak könyvszereplő is- ilyet képes tenni egy másik emberrel pusztán a győzelemért.
Éppen ezért örültem a "bekötött szemű férfi" felbukkanásának a vonaton. Egyrészt meggyőződhettünk róla, hogy Edward nagyjából jól van, másrészt pedig általa szerintem kicsivel közelebb kerültek a csoport nélküliekhez.Csak könnyebben megbízol egy társaságban akkor, ha van ott egy ismerősöd is, nem? Mindegy, lehet, hogy ezt a bekezdést ti tökéletesen feleslegesnek találjátok, de én már-már menetrendszerűen kiszúrom magamnak a mellékszereplőket. :D

Szóval... Összességében tényleg nem egy rossz könyv, de nem is lett belőle kedvenc úgy, mint A Beavatottból. Voltak benne olyan részek, amik nagyon tetszettek, de bevallom, a kettőből egyik este belealudtam (ilyen nagyon ritkán történik, és hozzátartozik azért, hogy aznap reggel is elaludtam, emiatt pedig egész nap álmos voltam xD), úgyhogy akkor inkább egy picit félreraktam. De persze amikor már faltam az oldalakat a végén, akkor kellett befejeznie az írónőnek... Úgyhogy Hűséges, várunk rád!!! :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése