Tegnap Jamie McGuire egy fősulis fényképet poszolt magáról Facebookon: "A fősuli első napja, ahol az eredeti Travis Maddox-szal találkoztam. Igen, az ott Pengi és Elmo, hiszen még kicsi voltam."
A kép leírásába beszúrt egy linket is, amire ha rákattintotok, akkor egy rövid történetet olvashattok. Hogy miről? Jamie leírta, kiről mintázta Travist, és röviden elmesélte kettőjük történetét.
Hogyha tudtok angolul, akkor olvassátok el úgy, de azok kedvéért, akik nem értik, lefordítottam:
"Rengeteg olvasóm kérdezte, hogy Travis Maddoxot valós
személyről mintáztam-e. Létezik, hogy egy ilyen csajozós, mocskos szájú
csábító, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni, itt él valahol köztünk?
A rövid válasz: igen.
Végzős voltam a gimiben. Izgatottan tanultam, hiszen
felvettek egy oklahomai egyetemre- elég messze ahhoz, hogy ne érezzem magam
újra a gimiben, de elég közel ahhoz, hogy hazahordhassam a mosnivalómat
anyunak, amikor meguntam a felnőttesdit.
Hamar szereztem barátokat, de egy nap az ebédlőasztalánál
ülve úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. Várjunk.
Szóval az egyetemednek tényleg volt egy kis menzája, ahol a legtöbbeteknek
egyszerre volt ebédszünete? Igen, tényleg. Ezen a bizonyos napon azzal,
hogy egyedül ücsörögtem, felvontam magamra az egyetem élő és igazi
csajozógépének a figyelmét. A saját Travis Maddoxomét. Persze, nem ez volt a
neve, de Abby és Travis menzás találkozása az én esetemhez viszonyítva majdnem
szóról szóra ugyanaz.
„Travis” és én gyorsan összebarátkoztunk, és a
nyilvánvaló vonzalom ellenére valamilyen okból én voltam az első lány, akit nem
akart azonnal ágyba vinni. Együtt tanultunk, terveink voltak a hétvégékre.
Senki sem tudott minket hova tenni, és Abbyhez hasonlóan én is napi szinten
kérdéseket tettem fel magamban a kapcsolatunkra vonatkozóan.
A 19. szülinapomon a barátaim a focicsapatból- Shepley és
Brazel is- összegyűltek Brazeal lakásában, hogy ünnepeljünk. Annak ellenére,
hogy a könyvben rengeteg kitalált részletet hozzáadtam a jelenethez, több
párhuzam is volt.
Travis sokkal inkább egy szerető volt, mint „vadász”,
ugyanakkor lehengerlően sármos és jóképű. Robin, a legjobb barátom a kampuszon
arra esküdött, hogy az akadály, ami meggátolt minket abban, hogy túllépjünk a
baráti zónán, annak volt betudható, hogy „Travis” tisztelt engem és tényleg
törődött velem, de az életének abban a szakaszámban még nem volt kész, hogy
megtalálja a nagy Ő-t. Mielőtt ez kiderülhetett volna, iskolát váltottam és
elvesztettük a kapcsolatot.
Ironikus, hogy 12 évvel később, amikor másodikos voltam a
radiográfiai iskolában, éppen a kórházi folyosón vártam, hogy egy beteg felöltözzön
egy vizsgálat után. Egy férfi fordult be a sarkon, ahol álltam, és abban a
pillanatban, hogy egymásra néztünk tudtam, hogy „Travis” bámul vissza rám. A
szemében felismerés csillant. „Mi ismerjük egymás, ugye? Igen, haverok voltunk.”
Mosolyogtam, amikor elmesélte, hogyan alakult az élete azután, amikor még fontosak voltunk egymásnak. Megnősült, és a felesége
négy hónapos terhes volt. Gratuláltunk egymásnak, amiért mindkettőnk élete jó
útra terelődött, és ő elmondta, hogy milyen csodálatosak voltak számára azok a
hónapok, amelyeket együtt töltöttünk. Nagyon fájt a szívem, amikor elsétált.
Alig egy évvel később befejeztem a Gyönyörű sorscsapást."
Így találkoztak tehát. Megmondom őszintén, arra számítottam, hogy a férje lesz az, de így méginkább megindító történet és nem csoda, hogy egy ilyen csodálatos regény született belőle. Az biztos, hogy most már kicsit máshogyan fogom látni Travist.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése