Cynthia Hand: Angyalfény

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben (amit itt olvashattok) írtam arról, hogy mennyire rabul ejtett az Angyalsors. Gyakran előfordul, hogy egy sorozatkezdő kötet olyan magasra teszi azt a bizonyos lécet, hogy a folytatásnak már nem sikerül megugrania, és az Angyalfény ezt is mutatja Molyon. Az igaz, hogy két százalék különbség nem éppen mondható drasztikusnak, de arra bőven elég volt, hogy megijedjek. 

Cím: Angyalfény

Írta: Cynthia Hand

Fordította: Komáromy Rudolf

Eredeti cím: Hallowed

Sorozat: Angyalsors (#2)
Eredeti borító?: igen
Folytatás?: van
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2012

Amit tudni érdemes

Nagyrészt minden leírtam már az előző bejegyzésben, úgyhogy ide most a molyos statisztikán kívül mást nem írnék.

502 molyoló olvasta, nekik kb. a felük, 263 ember csillagozta, az ő értékeléseik átlagolásából 89% jött ki, 66-an pedig kedvencnek jelölték. Tehát ha számolunk, akkor megtudjuk, hogy az olvasók 13%-ának lett a kedvence, ami egy picit kevesebb az előzőhöz képest. De persze azért azt el kell mondani, hogy egy nem reprezentatív. :)

A könyv

Időben rögtön az első könyv után járunk. Clara nem teljesítette a rendeltetését, az erdőtűznél Tuckerhez ment Christian helyett, és angyalvérűként megjárta a poklot, sőt, vissza is tért onnan.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a rendeltetése Christian mellé szólítja, de ő úgy dönt, szembeszáll a sorsával, mert Tucker az ő választottja, ő az, akibe szerelmes, akármit is akarjanak tőle az égiek.

Csakhogy az erdőtűz után az álmai is megváltoztak.... Szépen lassan kitisztul a kép, és rájön, hogy az új álomban egy temetésen van. Mindenki megjelenik, de ő mégis Christian kezét fogja. De miért nem Tuckerét? Ő miért nincs ott a temetésen? 

Clarának titkolóznia kell, elvégre nem kürtölheti világgá, hogy valószínűleg Tucker fekszik abban a koporsóban, viszont minden erejével azon van, hogy újra szembeszálljon a rendeltetésével és megváltoztassa a jövőt. Ám hamar kiderül, hogy a dolgok nem úgy alakulnak majd, ahogy ő hitte, és nem változtathat semmin. Felkészülhet, de attól még megtörténik, amitől retteg.

Angela persze eközben sem tud a fenekén ülni, szorgosan kutat tovább, és valóban egyre többen tud meg a fajtájukról. Rengeteg hasznos dolgot derítenek így ki, de súlyos titkokra is fény derül. Ezenkívül Clare és Jeffrey édesanyja Angelával együtt elviszi őket az angyalvérek gyűlésére, ahol rengeteg új tudásra tesznek szert és új- angyalvérű- embereket ismernek meg.
Tragédiákon és váratlan fordulatokon átjutva Clara már-már egyre közelebb jut a rendeltetése megfejtéséhez, de közben elfelejti, hogy Jeffreynek is van egy, akármennyire titkolja is...

 Véleményem

Még mindig imádom a sorozatot, és nekem ez a könyv talán még jobban is tetszett, mint az első- már ha ez lehetséges. Persze az is előfordulhat, hogy csak a karakterek nőnek egyre inkább a szívemhez.
Ha nem is nevettem hangosan, rengetegszer sikerült megmosolyogtatnia az írónőnek, de egy bizonyos résznél- aki már olvasta, biztosan tudja, hol- a könnyeim is kicsordultak. Talán csak Clara helyzetébe különösen jól bele tudom képzelni magam, de annyira át tudtam élni a gyötrődését és a fájdalmát, hogy még miután befejeztem (persze hajnalban) is csak bámultam a plafont és képtelen voltam elaludni, úgy kattogott az agyam.
Egyébként arra is rájöttem, hogy miért különbözik számomra annyira ez a sorozat a többi angyalosból, és miért tartom annyira egyedinek: nem bukott angyalokról szól. Cynthia Hand történetében ugyanis egy másik oldalon találjuk magunkat, ahol a fekete szárnyúak (=bukott angyalok) valójában gonoszak, ők képviselik a "sötét" vagy rossz oldalt. Vagyis nem ők a szívtipró főhősök, mint pl. Daniel (Fallen) vagy Folt (Csitt, csitt). Persze ez nem elég, hiszen a Lázadóban sem az előbb említett helyzettel találkozunk, ennek ellenére az a könyv nem fogott meg (szégyen és gyalázat, de kábé semmire nem emlékszem már abból a sztoriból... volt néhány testvér, valami bálra is elmentek, de ennyi, a többi totál homály...). Hiába, ez a gyönyörű megfogalmazás és hangvétel egyszerűen utánozhatatlan, le a kalappal mind Cynthia Hand, mind Komáromy Rudolf (a fordító) előtt, minden egyes mondatot élmény olvasni. De tényleg.
A kedvenc szereplőm még mindig Tucker, viszont Christian eddig valamiért kicsit taszított, most pedig őt is kezdtem megkedvelni. Tetszett, ahogy felfogta a helyzetet és a háttérbe húzódott, de mindig ott volt Clara mellett, ha szüksége volt rá. Be kell látni, hogy sok dolog meghaladja Tucker képességeit, de látszik, mennyire szereti Clarát, ha ennyi mindent eltűr, noha egy normális ember inkább elrohanna a fenébe ez elől az angyalos őrület elől. Ő mégis marad, és próbál a lány mellett lenni, amikor csak tud, és minél kevesebbet féltékenykedni Christianra. Valljuk be, azért van rá oka. ;)
Jeffreytől viszont kész vagyok. Tudom, hogy biztosan van valami a viselkedése mögött, és hogy amikor kiderül a rendeltetése, már érthetőbbek lesznek a dolgai, és tizenöt-hat éves létére olyan dolgon ment keresztül, amiken még évtizedekig nem kellett volna, de ettől függetlenül kiakasztó, ahogy viselkedett. Igaz, a részeges jelenetnél azért jókat mosolyogtam, úgyhogy amennyiben a harmadik részben kompenzálja valahogy a dolgokat, akkor nincs harag. :)
Összefoglalva: szerethetőek a karakterek, izgalmasak a fordulatok (annak ellenére, hogy a legtöbbet azért sejtettem jó előre), lehengerlő a stílus, gyönyörű a megfogalmazás. Jelentem: újabb kedvenc a polcomon (egyelőre csak átvitt értelemben, de hamarosan szerzek saját példányokat is, a harmadik rész pedig kedden már érkezik is).
Az értékelésem pedig:

5/5*