2014. augusztus 13., szerda

Cynthia Hand: Angyalvágy

Sziasztok!

Gőzöm nincs, mikor fejeztem be ezt a könyvet, de nem ma volt, az biztos. Igen, kicsit sűrű a nyár és konkrétan szerintem minden rendszeresség (ha egyáltalán volt ilyen) felborult a bloggal kapcsolatban, de pár napja megkérdeztelek titeket, hogy két könyv közül melyikről szeretnétek inkább olvasni, és az Angyalvágyat választottátok, úgyhogy akkor hajrá. :)
(Amennyiben még nem olvastad a második részt, még NE olvasd el ezt az értékelést, inkább kattints ide- itt megtalálod az első két könyv kritikáját.)

Cím: Angyalvágy
Eredeti cím: Boundless
Írta: Cynthia Hand
Fordította: Komáromy Rudolf
Sorozat: Angyalsors
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 484
Folytatás?: nincs, záró kötet
Eredeti borító?: igen

Amit tudni érdemes

Mivel a sorozat már nem ismeretlen, és az Angyalsorsról és az Angyalfényről is írtam már a blogon, sok ismertetni való nincsen, úgyhogy jöjjön a statisztika azoknak, akik szeretik a számokat (akik nem, azok nyugodtan görgessenek egy alponttal lejjebb):

  • 310 molyos olvasás
  • 169 csillagozás
  • 89 szöveges értékelés
  • 44 kedvencelés (ez az olvasók 14%-át jelenti)
  • DE az olvasók 32%-a 5 csillagot adott neki
  • 18 felhasználó minősítette négy csillagnál rosszabbra- ez mindössze az olvasók 5 százaléka!
  • Az eloszlás pedig 91%, ami nagyon jónak számít.

Fülszöveg

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.

A könyv

Igaz, hogy ez egy trilógia, de valójában négy kötetből áll, már ha hívhatjuk a 2.5. részt is kötetnek. Bár az Angyalnyár egy kisregény, kiegészítő rész, szerintem mégis fontos szerepe van a sorozatban, és ezúttal az, hogy kettő és feledik rész az úgy értendő, hogy kettő és feledik rész. Tehát az a rész, ami az Angyalfény után következik, és nem hiszem, hogy ebből érdemes engedni és átugrani rajta. Angela és Clara nyarát meséli el, és erre a nyárra sok visszautalás van a harmadik részben, rengeteg esemény az ott és akkor történt illetve kiderült dolgokra épül. Szóval szerintem mindenképpen ebben a sorrendben olvassátok a sorozatot (Angyalsors, Angyalfény, Angyalnyár, Angyalvágy), elvégre a kiegészítő regény még csak nem is egy nagy összeg (1699 Ft).
az
Ezeket csak azért írtam le, hogy nagyjából ismertessem, hol járunk időben. A második részben kiderült, hogy Clara és Angela együtt töltik a nyarat, és most ezután a nyár után vagyunk. Megtörténtek a dolgok, amiknek meg kellett történniük Olaszországban, bár utólag nem mindegyik tűnik helyesnek.
Clara egy új, ijesztő életben találja magát- egyedül. Az édesanyja meghalt, (újonnan megtalált) apja utána ment, Jeffrey, az öccse pedig a rendeltetésére hivatkozva elszökött otthonról. Mindezek mellett pedig a lány szerelmi élete sem oldódott még meg, mindig két fiú van az életében: Christian, aki mellé a rendeltetése szólítja, és Tucker, akivel semmi sem tűnik helyesnek, sokkal inkább lehetetlennek, de Clara mégis tiszta szívéből szereti. Sőt, itt valószínűleg nem is csak arról van szó, hogy Clara kit választ...
Az eddigi fekete bárányból, Samjeezából hirtelen szövetséges lesz, és a fő cél már az ő testvérének, Asaelnek a megállítása lesz (akit mi inkább Azazelként vagy Azázelként ismerünk). Az ő célja ugyanis, hogy összegyűjtse azokat az angyalvérűeket, akik csak negyedrészben emberek. Azt tudjuk, hogy az ilyenekből egyszerre mindig csak hét él a földön, ezért neki égető szüksége van Clarára, Jeffrey-re és Christianra is, valamint még egy titokzatos valakire, a Hetedikre...
Míg az eddigi részekben a gonosz legyőzése szerintem inkább mellékes feladat volt, most háttérbe szorította az  emberi angyali kapcsolatokat, és szinte már minden Asael megállítása és a bajba került barátok megmentése körül forgott, de azt hiszem, egy zárókötetnél ezt így illik. Tudom, hogy közhely, de minden eddiginél magasabbra szöktek a tétek, kavarogtak az érzelmek és tetőpontjára hágott a feszültség. De tényleg. 

Véleményem

Hűha... egyrészt tűkön ülve vártam, hogy olvashassam már a könyvet, másrészt pedig rettegtem tőle. Sokan mondták, hogy nem tetszett nekik a befejezés, meg hát amúgy is egy kedvenc sorozatom záró kötete volt, és nyilván nem akartam, hogy vége legyen. Azt gondolom, hogy ez a könyv is tartotta az előzőek színvonalát, így veszem a bátorságot, és megpróbálom összefoglalni azt, hogy miért tartottam az egész sorozatot különlegesnek és egyedinek.
Imádom azokat a történeteket amelyek érzékeltetik, hogy nem egyszerűen csak jó és rossz van a világon. Nem különíthetünk el minden jóra és gonoszra, nem ilyen egyszerűek a dolgok. Ez is egy ilyen sorozat volt, és a szárnyak árnyalatával az írónő különösen lírai módon érzékeltette a fokozatosságot. Rengeteg angyalos könyvet olvastam már, de mindegyikben két táborra különültek az angyalok: voltak a bukottak fekete szárnnyal és a többiek, akik a mennyben maradtak- természetesen rikítóbbnál rikítóbb fehér, gyönyörű tollkölteményekkel a hátukon. Ez a két szélsőség itt is megjelent, de köztük a lelkük tisztasága szerint a szürke millió árnyalatában pompáztak az angyalok szárnyai. 
Más könyvekben a főszereplő általában egy (kezdetben) átlagos lány, aki belecsöppen a paranormális világba, itt azonban éppen ennek az ellenkezője történt. Clara tudta, micsoda, és éppen Tucker, a fiú volt az egész dolog "ártatlan szemlélője", ő volt az, aki csak véletlenül folyt bele az egészbe. mindt mondtam, szerintem Clara vívódása a két fiú között nem csak az ő döntésképtelenségéről szólt, de vitathatatlan, hogy az ő választása is nehéz volt. Nem csak egyszerűen két fiú között kellett döntenie, hanem egyenesen két világ, két élet között. Tucker volt az utolsó kapcsolata a normális világhoz, az emberekhez, viszont talán éppen ezért sokkal könnyebb lett volna Christiannal együtt lenni. Azzal, aki ugyanolyan, mint ő, aki mindig megérti, mi folyik körülötte és nem kell neki folyton magyarázkodnia. Viszont amikor már úgy is döntött, hogy maga mögött hagyja Tuckert, még akkor sem tudta elfelejteni, és valami mindig visszavonzotta hozzá... Ugyanakkor Christian is mindig ott volt.
Elképzelhetetlenül nyomasztó és nehezítő tényező az is, hogy az angyalvérűek tudják, meddig élnek. Pontosan 120 évig- semmivel sem több vagy kevesebb ideig. Mi úgy élünk, hogy nem tudjuk, mikor húzzák le végül a rolót. Ők örökké fiatalok, de az örökké mégsem tart sokkal tovább, mint egy évszázadig, és végül is mindig fiatalon, erejük teljében éri őket a halál. Más kérdés, ha az ember öregszik, hiszen akkor van egy kerek élete, aminek megvannak a maga periódusai. Eljön az az idő, amikor már nem leszünk képesek megcsinálni azokat a dolgokat, amiket korábban igen, és elkezdünk gyengülni, míg végül nem kelünk fel többé. És mi van, ha mondjuk száztíz évesen találkozol életed szerelmével? Igen, talán nektek a tíz év is egy szép időszak, de gyereketek nem lehet, vagy ha igen, vállalnod kell, hogy szülő nélkül kell felnőnie, mert pontosan tudod, hogy tíz év múlva eljön az a nap, amikor már nem leszel ott neki. Számomra ez volt a legszívszorítóbb példa, persze más számokkal.

Hogy képzelitek a poklot? Egy tüzes, égető, fájdalmas helyként tele a narancssárga, a piros és a fekete mindenféle árnyalatával, igaz? Már a népmesék is így írták le. Nos, Cynthia Hand itt is valami újat alkotott. Ő is egy szörnyű helyként írta le a világ legalját, de az a bizonyos tűz-mondjuk úgy- inkább belülről éget. Az egész nem egy lángoló kínzókamra, hanem inkább a fenti világ egy szürke, unalmas és egyhangú mása, ahol a lelkek magukat kínozzák és hibáztatják mindenért, és igazából ez a kárhozat. 
Itt sem egészen egy részből áll a pokol, de azért ez nem Dante kilencbugyrú ábrázolása, ahol a különböző bűnösök szigorúan elhatárolt alköröket alkotnak bűneik súlyossága szerint. 

Ilyen Cynthia Hand angyalos világa. Ehhez még hozzákevert egy csodálatos történetet és néhány szerethető szereplőt, és ennyi. Ezrek kedvence lett, ahogy az enyém is. 
Biztosíthatlak róla, hogy ha elolvasod, nem fogsz csalódni benne, én egyenesen imádtam! Nem véletlen, hogy az értékelésem:

5/5*

A végkifejletről annyit, hogy megértem, néhányotoknak miért nem tetszett, de engem annyira elragadott a történet, hogy csak izgultam, mi lesz a vége. Azt hiszem, olyan dologként fogtam fel, ami már megvan írva (ez szó szerint igaz is) és én már úgysem változtathatok rajta, ezért egyszerűen csak elfogadtam. Ha az életben nagyon kíváncsi vagy valaminek a végkifejletére, akkor sem mondhatod azt, hogy ez így nem jó, tekerjük vissza, ahogy itt sem. Mellesleg nekem semmi különösebb bajom nem volt a befejezéssel, talán csak annyi, hogy furcsa volt az utolsó oldalakat, utolsó sorokat olvasni. Furcsa érzés volt, hogy nincs tovább és vége van.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése