2015. július 24., péntek

Csekő Ákos: Újraélesztés

Sziasztok!

Amikor megláttam a könyvet, egyből felkeltette az érdeklődésemet, Ákos jóvoltából pedig rögtön el is olvashattam, de így, utólag már vegyes érzéseim vannak az egész regénnyel kapcsolatban. Nagyon nehéz egy olyan történetről írni, ami valós eseményeken alapul, ráadásul még a saját tapasztalataiból merítő írót is "ismered". De azért próbáljuk meg! :)



Írta: Csekő Ákos
Kiadta: Publio
Oldalszám: 368
Kiadás éve: 2014
Folytatás?: lesz








Fülszöveg

Egy nap a 18 éves Tóth Ádámot egy megmagyarázhatatlan sérülés éri, aminek a hatására újraélesztik, és nem tud beszélni, illetve mozogni. Csodával határos módon épül fel egy év alatt, és a könyv azt a mérhetetlen akaraterőt taglalja, amivel ez sikerült. Korábbi ismerősei, barátnője elfordul tőle. Annak ellenére, hogy magára marad, valami mégsem hagyja, hogy elveszítse a hitét.

 Véleményem

   Hú, ez tényleg nem könnyű. Mindenesetre remélem, hogy minden, amit írok, Ákosnak csak a hasznára válik majd- amennyiben ad a véleményemre-, és nem veszi nagyon a szívére.  
   Tehát. A könyv igaz történeten alapul, de nem egy napló. A szereplők sem felelnek meg pontosan a valóságnak, ahogy -feltételezem- az események sem. Mégsem kritizálhatom a cselekményt, hiszen egy ilyen esetben meg van kötve az alkotó keze- ami történt, az történt, azt is kell leírni. Nem mintha gondom lett volna a történetvezetéssel. Nyilván nem egy pörgős kalandregényről beszélünk, már az események folyása és gyorsasága is érzékelteti azt a sebességet (jobban mondva: lassúságot), amivel Ádám a baleset után fejlődött. Egy 19 éves fiú esetében furcsa ezt a szót használni, de a rehabilitációja során igazából erről volt szó. Szinte a nulláról indult, így hatalmas mérföldkövet jelentett, amikor először sikerült felülnie vagy kimennie a mosdóba, esetleg egyedül megmosnia a fogát.

   Egy ilyen könyvnek ezt kell szemléltetnie. Hogy bármikor jöhet egy pont az életünkben, ami derékba tör mindent, ami addig fontos volt, és már egészen más dolgokat fogunk értékesnek tartani. Az ember a legapróbb javulásnak is úgy örül, mint azelőtt egy ötösnek a lottón, és pár hónapja még egyszerű, alapvetőnek tűnő dolgokat tűz ki maga elé távoli célként.
   Ákos érzékeltetni szerette volna, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe, ennek megfelelően a főhős a lehető legátlagosabb nevet kapta: Tóth Ádámnak keresztelte. Oké, idáig rendben is vagyunk, de az, hogy Ádám barátnőjét Évának (!!!) hívták, ezenkívül voltak Sándor, József, illetve Benedek nevű betegek a Rehabon, illetve, hogy a vezetéknevek között konkrétan előfordult a Cserépkályha, már picit sok volt. Nem gondolom, hogy idáig terjedt Ákos fantáziája, és nem tudott volna jobb neveket összerakni, de az egész egy idő után már inkább fárasztó volt, mintsem humoros. (Na jó, a Cserépkályhán igazából nagyon jót nevettem, és Ákos utólag el is mondta, miért lett az, de akkor is nagyon abszurd... :D)
   Apropó, humor... A fülszöveget elolvasva az ember egy megdöbbentő, megrendítő könyvet várna, de ezúttal a szerző inkább a dolog humoros oldalát próbálta megfogni. Ez néha bejött, néha inkább csak egy gyengécske próbálkozásnak tűnt. A jobban sikerült poénok viszont tényleg hatalmasak voltak, nem egyszer nevettem fel olvasás közben, de sajna volt pár eset, amikor nem estek le egyből a viccek. Pedig annyira azért nem lassú a felfogásom... :)
   Fogalmazás szempontjából nem sok jót tudok mondani. Volt itt minden: hibás szórend, névelők, igekötők és sok más egyéb hiánya, a stílushoz nem illő szavak,  nem megfelelő helyen használt kifejezések és rengeteg olyan összetétel, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Arra jöttem rá, hogy Ákos az egész sztorit perfektül elő tudná adni szóban (valószínűleg meg is tette párszor), de ez egy könyvhöz nem elég. Úgy írta meg az egészet, mintha a villamoson mesélné a mellette ülő bácsinak, azzal a különbséggel, hogy az írott formára való tekintettel néha próbált választékosabban fogalmazni, de ez nagyon nem jött össze. (Elhiszem én neki, ha az óra üt tizenkettőt, de amikor a naptár teszi ugyanezt, az például már kicsit sántít.) Én azt mondom, hogy ennyi hibának már egy szerző első könyvében sem szabadna lennie, de előfordul, és Ákos az élő példája annak, hogy évek alatt hatalmasat lehet fejlődni. Ezt a regényt 2012-ben fejezte be, és ahogy én látom, azóta lényegesen másképp fogalmaz. A három évvel ezelőtti humor ugyan nem változ(hat)ott sokat, de most már ki is tudja fejezni. A szóhasználatában megjelentek az árnyalatok, ha értitek, mire gondolok, és már nem csak egyszerű tőmondatokat használ.

   Nem szeretem, ha egy író egy regény elején vagy végén elő-/utószó, vagy pedig köszönetnyilvánítás címén oldalakon keresztül ömleng, éppen ezért itt a rövid és frappáns előszó rögtön megfogott, de ezután már talán túl sokat vártam a könyv egészétől.  Azt a kötetlen stílust, azt a könnyedséget szerettem volna látni végig, ami az első pár sort átjárta. Ha a cselekményen kívül összejött az első résznél, talán a folytatásnál majd magába a könyvbe is sikerül belecsempészni? Kíváncsian várom.

   Mindemellett viszont úgy gondolom,hogy az Újraélesztés (kis és nagybetűvel is) több figyelmet érdemelne, mint amennyit eddig kapott. Az összes hibája ellenére is, mert az ezekkel dolgokkal többet kéne foglalkozni. Egy szerencsés ember ilyen történettel legrosszabb esetben is csak egy könyv lapjain találkozik, de ha már így adódik, akkor legalább olyan könyvet válasszon, ami hiteles. És mégis, van hitelesebb forrás egy olyan embernél, aki átélte mindezt?
   Kritikus szemmel nézve nem egy kiemelkedő mű, de az indíttatás és a könyv háttere mindenképpen becsülni való és csodálatra méltó. Nem mondom, hogy még százszor el fogom olvasni, de egyszer megérte, és szerintem megérné mindenki másnak is. Aztán ki tudja? Lehet, hogy csak én vagyok ilyen szőrös szívű, és a többi olvasó sokkal jobb véleménnyel lesz róla. ;)

5/3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése