Jennifer L. Amrnetout: Shadows- Árnyak

Sziasztok!

Az Oblivion után ismét visszazökkentem a jól megszokott Luxen-mániámba, így gyakorlatilag egymás után, szünet nélkül faltam a sorozat köteteit. Újraolvastam mindent, amit találtam a polcon, és végre-valahára felcsaptam ezt az előzménynovellát is. Igazán sajnálom, hogy nem tettem meg előbb! :)

A bejegyzés a Luxen sorozat első 3 (!!!) részére nézve spoilereket tartalmazhat!

Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 202
Megjelenés éve: 2015
Fordította: Miks- Rédai Viktória
Sorozat: Luxen (#0.5)
Eredeti borító?: igen 

Fülszöveg

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe.
Veszedelmes. Kísértő. Tilos..
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül.
Elbűvölte. Vonzza. Szereti.
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.

Véleményem

  Az Obliviontól féltem, azt a könyvet kicsit szükségtelennek éreztem. Ezt nem. Általában nagyon szeretem az előzménynovellákat, pláne, ha a szerző tényleg sok-sok ponton össze tudja azokat kapcsolni az eredeti történettel. Nem meglepő, hogy Jennifer L. Armentroutnak ez maradéktalanul sikerült, na de mégis... :)

   Hogy ne csak jót mondjak, azt azért meg kell említenem, hogy eléggé erőtlenül indult a sztori. Egy fejezet után le is tettem pár órára a könyvet, pedig általában, ha JLA által fémjelzett dolgot veszek a kezembe, az olyan, mintha azzal a menő pillanatragasztóval nyomtam volna tele a tenyerem, tudjátok, amitől fejjel lefele lóg a csávó a plafonon. (Nem viccelek, egyik este az Ónixszal a kezemben főztem tejbedarát... :D) Mindenesetre ez az érzés most elmaradt, de a pár óra elteltével azért érdeklődéssel fogtam neki a második fejezetnek.

   

   Alig egy nap alatt a végére értem, nagyon tetszett, meg minden. Annyira, hogy kedvet kaptam újra az egész sorozathoz, elolvastam az első három könyvet, és... ÚRISTEN! Rá kellett jönnöm, hogy ez a novella sokkal, de sokkal jobb volt, és ezerszer több minden volt benne elrejtve, mint én azt először gondoltam. 

   Mert nézzük csak, miről is szól? A három testvér, Dawson, Daemon és Dee békésen tengetik a mindennapjaikat, néha-néha, lépten-nyomon szembejön egy arum, őt porrá zúzzák, aztán másnap újra elmennek iskolába, mintha mi sem történt volna. Eközben érkezik Bethany Williams a városba. A gyönyörű, új lány, akin egyből megakad minden fiú, és persze az egyik Black- testvér szeme. Elég durva déja- vu, igaz? Higgyétek el, nekem sem volt semmi kedvem  újra elolvasni Katy és Daemon egymásra találását Bethany és Dawson nevével, de szerencsére nem erről volt szó, a hasonlóságokat ezzel gyakorlatilag fel is soroltam.

   Azt hittem, újra lejátszódik ugyanaz a szerelmi huzavona, mint a tényleges sorozatban, de nem. Egyáltalán nem. Dawson naiv, szerelmes tinisrácként, az első pillanattól kezdve udvarolt Bethanynek, ami hihetetlenül cuki volt. Nem több, mint cuki, de így volt tökéletes az egész történet. Tetszett, hogy átlagos volt az egész. Kezdetben közel sem volt akkora volumene a dolgoknak, mint Katyék esetében, és ez elképesztően szimpatikussá tette a történetet. Ahogy az az Opálban el is hangzott, egyszerűen ők voltak a város Rómeója és Júliája. Bethanynek nem kellett kamion elé rohannia, hogy megtudja, mi is Dawson valójában. Nem kellett arumokra támadnia ahhoz, hogy megsérüljön és a fiú meggyógyítsa. A tragédiájuk tényleg balszerencsés véletlenek sorozatából állt, amitől még szörnyűbb az egész, és teljesen új fényt vet a "nagy" könyvekre. Aztán persze beindulnak az események, de mégis, az egész valahogy ártatlan és átlagos- jó értelemben. 

   A legeslegeslegemlékezetesebb nekem mégis egy mellékszereplő marad, Will. Azóta is fogom a fejem, de egyszerűen nem jöttem rá, ki az a Will bácsi! Emlékeztem a Daedalusra, emlékeztem Katy "mostohaapjára", sőt, ha nagyon megerőltetem magam, még a rokoni kapcsolatait és a betegségét is fel tudtam volna idézni, de amíg nem olvastam újra a könyveket, egyszerűen nem esett le a párhuzam. És szeretném azt hinni, hogy ez nem a csökkent emlékezőképességemnek köszönhető, hanem annak, hogy Will akkor még tényleg más ember volt- egy jelentéktelen, öreg, beteges emberkét képzeltem el, márpedig amikor megjelent a sorozatban, már nem volt az. Hiába kitaláció az egész, megdöbbentett a különbség.

  Összességében pedig: Dawson az új kedvencem, imádok mindenkit, ésatöbbi ésatöbbi, de egyébként tényleg zseniális volt ez a kötet. Egyrészt olvasnám még tovább, másrészt ennyi így pont elég volt, így lett teljes egész Katy és Daemon története. Most is meglepett, mennyire tudom szeretni JLA könyveit és karaktereit, és nem tehetek róla, amióta csak letettem a Shadows-t, Uma Thurman képe lebeg a szemem előtt, úgyhogy Titeket sem kíméllek meg tőle: 

És tudjátok mit? Tökéletesen igaza van, úgyhogy nem kérdés, hogy az értékelésem:

5/5

Ha még nem olvastátok, akkor mindenképpen ajánlom, de vagy előtte, vagy utána mindenképpen olvasgassátok (újra) a tényleges sorozatot is, mert rengeteg apró összefüggést fedezhettek fel. :)

Daemontól pedig itt és most kérek bocsánatot, de sajnos a tesója letaszította a dobogó felső fokáról. ;)

 Kedvcsináló idézetek

" – …Legközelebb majd azt vesszük észre, hogy te is egy emberrel jársz?
Daemon hangos nevetésben tört ki.
– Na, hát azt várhatjátok!"

" – A cukor olvadékony – felelte.
– Aha, a szar meg úszik a vízen."

" Nyugat-Virginia az a hely, ahová a nyomtatók meghalni mennek."

 "– Na, igen, attól fél, hogy ha mosolyog, korán megráncosodik."

 "– Oké, a reflexeid olyanok, mint egy beszteroidozott macskáéi – nyögte ki."

 "Dawson, ha emberi alakban van, a szemét forgatta volna. Hát persze hogy igazat mond. Pont annyira fájdalommentes, mint szembenézni a húgával, miután megette az utolsó adag fagyit."

 "Nem venni tudomást a betegségről olyan volt, mint figyelmen kívül hagyni egy hatalmas majmot, ami a falakra mászik, és banánnal dobálja őket."