Én azt gondoltam, ezt a könyvet csak a magyar megjelenéskor fogom elolvasni, ezért több spoileres bejegyzést is elolvastam- ezek a spoilerek szörnyűnek festették le a történetet. Az a helyzet, hogy nem tudom visszatartani a saját spoilereimet sem, viszont azok kedvéért, akik még nem olvasták ezt a részt, kettéosztom a bejegyzést: az első rész spoilermentes lesz, a másodikat pedig elkülönítem, ezt már csak azok olvassák, akik már olvasták a Cursed Child-ot (vagy nem zavarja őket, hogy lelövöm a poént).
Kiadta: Little Brown Books
Oldalszám: 344/352
Kiadás éve: 2016
Nyelv: ANGOL
Sorozat: Harry Potter (#8)
Spoilermentes értékelés
Mire a kezembe került, már rengeteg mindent hallottam a könyvről és magáról a színdarabról, és ezek a dolgok a spoilerek mellett főleg lehúzó értékelések voltak. Éppen ezért egy jó darabig úgy voltam vele, hogy elég lesz majd, ha a magyar megjelenéskor olvasom, hiszen nem akkora nagy durranás. De aztán megláttam a Librin, volt egy csomó kedvezményem is, így végül a külföldi árért hozta ki a futár szerdán.
Az első dolog, ami feltűnt a könyvvel kapcsolatban, hogy elég nagy alakú, de vékony. A műfaj révén pedig a sorok sem túl hosszúak és sűrűek, tehát egy viszonylag rövid történetről beszélünk. Maga a kiadás egyébként gyönyörű: keménytáblás, már a védőborító papírja is kellemes tapintású, de ami még jobban tetszik, hogy a kemény fedél sima fekete (az anyaga valahol a textil és a műanyag között van), és arannyal nyomtattak rá. A belső borító (ahogy kinyitod a könyvet, a fedél belső oldala és a legelső oldal) is nagyon szép, arannyal van rányomtatva egy egész oldalas, tollat ábrázoló minta. Szóval külsőre nagyon szép, na de mi van a belsővel?
Azok alapján, amit hallottam a cselekményről, tényleg nem számítottam sokra. Nem mondok róla semmit, de már az olvasás előtt úgy éreztem, hogy ez gyengébb próbálkozás, mint hogy az eredeti Star Warshoz leforgatták Anakin történetét is. A tipikus ragaszkodás valami olyan dologhoz, ami nagy pénzeket hozott.
Eleinte annak sem örültem, hogy regény helyett gyakorlatilag egy drámáról van szó, de rájöttem, hogy ez egy pozitív dolog is lehet: könnyebb elkülöníteni az eredeti hét könyvtől. Erre az elkülönítésre pedig valahol szükség van, mert hiába van meg ennek a történetnek is a varázsa, ez már nem ugyanaz a varázs.
A Harry Potter egy zseniális, hihetetlenül részletes és kidolgozott világra épül, a könyvek pedig fejezetről fejezetre előre meg voltak komponálva, minden összefüggést alaposan megtervezett az írónő. Hét könyvre, nem pedig nyolcra. Az eredeti történetben természetesen semmi utalás nem volt a nyolcadik cselekményére, hiába az időutazás.
De ha elvonatkoztatsz attól, hogy ez a színdarab valószínűleg szeretett volna az "igazi" könyvek nyomdokaiba lépni, még élvezhető is. Attól függetlenül, hogy szerintem még Harry karakterével is csináltak olyat, amit nem kellett volna, bosszankodás helyett többször inkább felnevettem, mert nem rossz a szöveg. Vannak erőltetett részletek, de összességében humoros, és még ha nem is sikerült mindig, próbálták megtartani a karakterek eredeti személyiségét. Rose (Hermione és Ron lánya), Albus (Harry és Ginny fia) és Scorpius (Malfoy fia) persze mondhatni, új szereplők, de Albus kivételével szerintem abszolút jól formálták meg őket. Scorpiust például egyenesen imádtam.
A Cursed Child meg sem közelíti J. K. Rowling sorozatának nívóját. Hiába fémjelezték ezt a könyvet is az ő nevével, ezt már nem ő írta, csak volt egy kis beleszólása a dolgokba. Ha valaki nagy rajongó, ne hagyja ki ezt a történetet sem, de egy kicsit próbálja meg külön kezelni a "nagy" sorozattól. Én személy szerint elég régen olvastam utoljára a könyveket, ezért nagyon jó érzés volt feleleveníteni az olyan apróságokat, mint például a thesztrálok, a Teszlek Süveg év eleji dala vagy a házak közti pontverseny.
Olvastam olyan értékelést, amiben valaki azon tűnődött, kell-e egyáltalán a polcára ez a könyv? Hát, az enyémre biztosan kell, sőt, magyarul is megveszem, mert azért nem bánom, hogy megírták ezt a történetet is. Talán olyan, mint egy jobb fajta fanfiction, de azért nem bántam meg, hogy elolvastam.
Na, ebben a részben kicsit több aggályomat fogom kifejteni, mint az előzőben, de a véleményem ettől még ugyanaz, nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet. ;)
Tehát belecsöppenünk a 19 évvel későbbi világba. Hermione mágiaügyi miniszter, Harry is a Minisztériumban dolgozik, Ronnak "csak" egy boltja van (Fred és George nyomdokaiba lépett), McGalagony az igazgató, Neville roxforti tanár, és most hirtelen más nem jut eszembe. Az első jelenetben újra lejátsszák a híres "Tizenkilenc évvel később"- fejezetet a könyvből és a filmből, amikor Albus attól fél, hogy a Mardekárba kerül (az eredeti történetből nem tudjuk meg, de itt kiderül, hogy végül tényleg mardekáros lesz, Malfoy fiával, Scorpiusszal együtt). Már a vonaton összebarátkozik Scorpius Malfoyjal, de egyúttal el is távolodik az unokatestvérétől, Rose Granger-Weasley-től, aki elhiszi a Scorpiusról szóló pletykákat, miszerint ő valójában Voldemort fia.
Nem sokat tudunk meg a fiúk első évéről, több év is eltelik, mire elkezdenek bonyolódni az események. A Minisztérium ugyanis szert tett egy időnyerőre (a legtöbbet már megsemmisítették), ezt meghallva pedig Amos Diggory felkeresi Harryt, és arra kéri, hozza vissza Cedricet, hiszen nem volt szükségszerű a halála, maga Voldemort is arra utasította Féregfarkot, hogy "Öld meg a másikat!" (angolul a spare=tartalék szót használja). Harry természetesen nem egyezik bele a dologba, de Albus kihallgatja a beszélgetést, és elhatározza, hogy kijavítja az apja hibáját, hiszen miatta halt meg Cedric.
Albus és Scorpius Deplhi (Amos állítólagos unokahúga) segítségével ellopják Hermione könyvespolcáról az időnyerőt, és visszautaznak a Trimágus Kupa idejére, az első próbára. Szabotálják Cedricet a sárkánnyal való küzdelemben, de közben Hermionéval is találkoznak, és mivel Dumstrangos köpenyben voltak, a lány azt hiszi, Krum néhány iskolatársa eszelt ki valamit Cedric ellen, így nem megy el a híres fogóval a bálba, Ron nem lesz féltékeny, és puff... Az alternatív valóságban Ron Padmát vette feleségül, és Rose nem létezik, Cedric viszont továbbra is halott.
A következő alkalommal már a második próbára utaznak vissza, ennek során viszont egy sötét, alternatív univerzumot hoznak létre, amiben Voldemort uralkodik. Umbridge az igazgató, Malfoy sötét varázsló, és Scorpius még rosszabb, mint az apja volt diákkorában. Harry Potter viszont halott, így Albus sem létezik. Scorpius végül Piton segítségével (aki él és virul, és továbbra is kettős ügynököt játszik) eljut Ronhoz és Hermionéhoz, akik továbbra sincsenek együtt, de amennyire tudnak, segítenek Scorpiusnak visszajutni a múltba. Delpiről időközben kiderül, hogy Voldemort és Bellatrix lánya, és meg akarja akadályozni, hogy apja megpróbálja megölni a kis Harryt, és elveszítse az erejét. A fiúknak viszont valószerűtlen és nyakatekert módon sikerül egy üzenetet küldeniük a jövőbe, így a szüleik a segítségükre tudnak sietni (mert természetesen találnak még egy időnyerőt).
Több dolog is volt, ami sántított a könyvben. Időrendi sorrendet félretéve: Ha Harry szülei tudták, hogy Voldemort keresi őket, miért sétálhattak a gyerekkel az utcán? Malfoy miért nem adta oda korábban az időnyerőt? Miért mindig Harryn múlott minden- ezt az egy momentumot kivéve- amikor Scorpius ugyanúgy veszélyben volt, mint Albus?
Volt egy jelenet, amiben Albus azt kívánta, bárcsak ne Harry lenne az apja, és vice versa. Az a helyzet, hogy mindkettejükkel egyet tudtam érteni: Albus is kibírhatatlan volt, de Harrynek is voltak érdekes és kifejezetten unszimpatikus döntései.
Scorpiust viszont tényleg nagyon szerettem, és kifejezetten tetszett, hogy megcsavarták a dolgokat, és Albusszal barátkozott.
Szóóval ha minden igaz, akkor már tényleg kivégeztem a Harry Potter-sorozatot, és őszintén remélem, hogy már nem nyújtják tovább a rétestésztát, de ez azért még belefért. Így talán elég nyakatekertnek és értelmetlennek hangzik a cselekmény, talán az is, de olvasás közben nem ilyen vészes. Az értékelésem pedig:
5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése